2013. augusztus 8., csütörtök

Negyedik epizód végigjátszása

Kérlek, csak saját felelősségre olvasd ezt a bejegyzést, ha önállóan szeretnél továbbhaladni a játékban!


Az epizód úgy kezdődik, hogy körbe kell vezetünk az új tanárt minden olyan helyiségen, amit ismerünk az épületben. Ez a kedvesség később kifizetődőnek bizonyulhat.
Aztán a karakter találkozik Amberrel, aki elveszi a pénzét.
Ezután tanácsot kell kérnünk, hogy tanítsuk móresre őt.

Először Iristől kapunk tanácsot. Előtte kétszer kell megtalálni (többnyire a tanteremben). Ő azt javasolja (harmadik alkalommal), hogy öltöztessük a karaktert Amber ruháiba.


A ruhákat természetesen a butikban szerezhetjük be. Ide tartozik a táska, a nyaklánc, illetve a póló. A többi ruha egyénileg válaszható. Ha ez megvan, össze kell futnunk Amberrel a folyosón.
Sajnos a trükk nem jön be, nem lesz igazán dühös, szóval a fiúk segítségére lesz szükség.
De előtte megint meg kell keresni Irist (ott lesz a teremben).

Castiel azt javasolja, hogy festékezzük össze Amber szekrényét, Nathaniel pedig azt, hogy tegyünk bele gumipókokat.
Mikor másodszorra megtaláltuk Castielt (először csak azt mondja meg, mit tegyünk, de azt nem, hogy hogyan), utána a főfolyosóra menve a játék felajánlja azt a lehetőséget, hogy firkáljuk össze Amber szekrényét... csakhogy Lisa észreveszi.
Mindkét karakter büntetésbe kerül, le kell mosni a falfirkát a folyosó végéről.
Az ehhez szükséges eszközöket Nathaniel teszi ki a DÖK terembe, de csak miután másodszorra megyünk be az incidens után, akkor lesz ott.
Ha ez is megvan, el kell menni Lisával letakarítani a falfirkát. Közben besötétedik, és a karakter furcsa hangot hall, ami miatt mindketten elrohannak.
Másnap két gyanús tárgyat kell találni, és kikérni a két fiú véleményét.
A lépcsőházban van mindkettő: a műanyagdarabok a földön, a cigicsikkek pedig a lépcsőn. Ezekről kell kikérni a fiúk véleményét.

Mivel a karakter nem kap kielégítő választ, következő este megint marad. De már az iksolában is körbe kell menni, hogy meglessük, van e még ott valaki. Nathanielt kell megtalálni, aki vagy a DÖK teremben vagy az udvaron van, de leginkább az elsőben.
Ha ez megvan, menjünk ismét a lépcsőházba.
A karakter MEGINT el fog futni, és másnap megint meg kell keresni két tárgyat. Ezúttal pengetőt és jegyzetfüzetet fogunk találni.
Megint ki kell kérni a fiúk véleményét, majd egyszerre csak, mikor a karakter járkál az iskolában (a folyosón) találkozni kell a két fiúval egyszerre.
Ezután meg kell venni a fényképezőgépet, hogy le tudjuk fényképezni a szellemet.

A karakter megint bennmarad a suliban, és akkor végre....kiderül, hogy mi is volt az.
Nem lövöm le a poént, annak aki még nem tudja (:D)


Annak függvényében, hogy kinél magasabb az esélymérőnk, ezekben a pólókban lehetséges a randi. Később ezeket is, mint a régi randiruhát meg lehet vásárolni a butikban, akár más színekben is.


És végül a képek a végkifejletekről:







A képek sajátok!



~*~Réka~*~


9 megjegyzés:

  1. Ha nekem Nathanielnél nagyobb az esélyem (+ 100%) de én Castielnél szeretnék javítani ( + 12 ) a póló megvételével,akkor Nath-nál kisebb lesz az esélyem míg Cas-nál nő? Vagy bármelyiket lehet használni és az esélymérő nem mozdul el egyik fiúnál sem? Segíts kérlek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is adja ki a két ruhát, csak azt amelyiknél a legmagasabb...

      Törlés
    2. A legtöbb epizód végén 2 ruha közül lehet választani, ha nem azt választod, ami az adott fiúnak, elszalasztod a randit (így értettük a "minden ruhaválasztásnál-t") :))

      Törlés
    3. *adott fiúnak tetszik, bocsánat ^^

      Törlés
  2. Nem! Akkor elszalasztod a randit. Minden ruhaválasztásnál azt válaszd akinél a legnagyobb az esélymérőd.

    VálaszTörlés
  3. Nálam eddig mindig csak egy ruha jelent meg. Hihihi... Egyszer a barátnőm felhívott hajnali 1-kor hogy segítsek neki, mert ott van a 4. epizód végén és feldobott 2 ruhát és nem tudja melyik melyik sráchoz tartozik. Erre azt mondtam hogy ne pánikoljon, menjen rá arra a funkcióra hogy: ,,Pasijaim" és nézze meg hogy Nathanielnél nagyobb az esélye vagy Castielnél, és akinél nagyobb az esélye azt a pólót válassza.(ja a kék Nath-oz a piros meg Cas-hoz tartozik) Ugye jó tanács volt?

    VálaszTörlés
  4. A segitsegeteket akarom kerni: Mar 2 hete a folyoson maszkalok es nem talalkozok semelyik sraccal. Meddig maszkaljak meg? (Fenykepezot se birom igy megvenni)

    VálaszTörlés