2013. augusztus 1., csütörtök

Harmadik epizód végijátszása

Kérlek, csak saját felelősségre olvasd ezt a bejegyzést, ha önállóan szeretnél továbbhaladni a játékban!


Ebben a részben az igazgatónő kutyáját kell megkeresnünk, és segítenünk kell a választott klubban.
Az epizód úgy indul, hogy Ken közli velünk, hogy az apukája katonai iskolába viszi, majd kapunk tőle egy plüssmacit. (Ez ugye elhelyezhető a komódon a szobánkban.) ((Amikor visszajön, a 13. részben nagyon helyes lesz, szóval nem érdemes vele az első két epizódban nagyon gonosznak lenni :DD )) Majd feltűnik a mérges igazgatónő, aki követeli, hogy keressük meg Totót.


Először azonban a kutya dolgait kell megtalálnunk: a nyakörve a DÖK teremben lesz, a rágókája az udvaron, a kertészklubban pedig a póráza. Ezek a darabok bizonyos szituációk után kerülnek elő, tehát hiába mész végig a helyszíneken, amíg nem beszéltél a két fiúval, és nem találkoztál Amberrel, nem fognak előkerülni.

Utána egyszer látjuk a kutyát, amikor megint csak elszökik előlünk. Ezután Castiel segítségére lesz szükség. Ha magas az esélymérő szintje ingyen ad kutyakekszet, ha nem, fizetni kell érte 20 dollárt. Ha megvan, a kutya megint feltűnik, és elrohan a tornaterembe.
Onnan megint eltűnik. Igazából csak az iskolába, az osztályterembe ment vissza, szóval máshol ne keressétek. Ha ez kész, a karakter automatikusan odaadja neki a kutyakekszet, majd a folyosóra visszatérve átadhatjuk a kutyát az igazgatónőnek.

Utána az általunk választott klubban kell segíteni.
*A kertészklubban, a kertészfiúnak, Jade- nek kell elhozni Iristől a virágmagokat (csak harmadszorra fogja odaadni), aztán a bazárban venni kell ürömmagokat.
A második feladat, amikor ez kész az, hogy megkeressük Jade jegyzetfüzetét. Ez ottvan a teremben, a második padon.

*A kosaras klubban Dajannak kell vennünk egy palack vizet.
A második feladatban pedig meg kell találni a szerencsehozó nyakláncát, amit Amber lopott el. Ez úgy fog előkerülni, hogy mikor bemegyünk a terembe, Amber felfedi saját magát, és elmondja (a barátnőinek, csak a karakterünk hallja), hogy a szekrényébe rejtette. Valóban a folyosón, középtájon ki van nyílva egy szekrény. Erre kattintva megkaparinthatjuk Dajan láncát.

Annak függvényében, hogy melyik fiúnál milyen magasan áll az esélymérő szintje mehetünk randizni. Viszont! Jade- del és Dajannal CSAK ebben a részben lehet.

FONTOS: ha Castiellel vagy Nathaniellel randizunk, fontos, hogy azt a ruhát válasszuk, ami neki "tetszik", máskülönben nem lesz belőle semmi, azaz nem fogunk randizni az epizód végén.


Jade, Castiel, Dajan és Nathaniel
Randik ;)

Ha sikerül Jade- del randiznunk, a karakterünk kap egy virágot (a ruhák között megtalálható- a kiegészítőknél.)

 A Castiellel való randiból pedig miután a kutya fellökte a karakterünket egy sebtapasz marad XD szintén a kiegészítők között megtalálható.








~*~Réka~*~

2 megjegyzés:

  1. A Jade és Dajan résznél szerintem senki nem számolta hényszór beszélt Dajannal.

    VálaszTörlés
  2. Én szoktam számolni, hogy melyik karakterrel mennyit beszélek. Dajan részénél meg egy barátnőm segítségét kértem, mert én nem találkoztam vele.

    ~*~ Réka ~*~

    VálaszTörlés